Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

december		2012.01.18. 18:16
KÉSZ A LELTÁR Magamban bíztam eleitől fogva - ha semmije sincs, nem is kerül sokba ez az embernek. Semmiképp se többe, mint az állatnak, mely elhull örökre. Ha féltem is, a helyemet megálltam - születtem, elvegyültem és kiváltam. Meg is fizettem, kinek ahogy mérte, ki ingyen adott, azt szerettem érte. Asszony ha játszott velem hitegetve: hittem igazán - hadd teljen a kedve! Sikáltam hajót, rántottam az ampát. Okos urak közt játszottam a bambát. Árultam forgót, kenyeret és könyvet, ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb. Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, de ágyban végzem, néha ezt remélem. Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. Éltem - és ebbe más is belehalt már. 1936. november-december   József Attila

József Attila		2011.11.23. 14:52
Köves József   A szobrod előtt Búcsúzom, Attila.  Kalappal kezedben ülsz a lépcsőn s nézed milyen új végzet hullámzik a Dunán annyi sok rossz után. Szomorú arcodnak új törvényt alkotnak e nincsen-háza házban beteges, őrült lázban. S lám, már téged is félretennének. Hát  megint ilyen lett minden, büntetlen, mint mikor ott maradtál a hideg síneken - (mielőtt megszülettem). Tudod-e, költő hogy itt az élet ismét semmivé lett, így ül szíved az ágán. Mi megfizettük drágán hitünk az okos gyülekezetben és álmodban: a rendben. Mert a szabadság-szülötte rend torzszülött e vidéken, ahol gabona helyett ma ósdi babona terem és a leánysírás bája után rovásírás a módi, s helyetted ma már a wassalberti dagály... mint a szennyes ár, közénk hatolt az új méreg, s mint a fán, a kéreg kis odvain az ártó gomba  szétrobban, mint a bomba, beépül termésbe, virágba, jaj, szobor, rút a világ ma, hol már téged is félretennének. Hamis próféták hirdetik: más lesz, mint eddig, közénk verődik az éles ék, és nem magyar már, aki békés, aki zsidó, s aki cigány, de él a módos zsivány s övé a törvény, míg majd egy örvény nem húzza mélybe, s akkor e szegélybe visszatérsz te végre. Nem búcsúzom, komor, szomorú arcú szobor. múljon el keserűség, bánat:   tudom, egyszer majd végleg megleled hazádat.

október		2011.11.20. 11:16
Még egyszer József Attila     Intelmek Attilának I. Hé öreg! -- Megállj! ... Tarkódra pille szállt! Felejtsd már a verset: rejts krumplit, töltsd fel a vermet! Rég volt, s tán igaz se…, hogy suhanc vagy gyermek…, nézd, ma húsz fillér se kevés…, Vagy Te! S ha nem vagy merész, ezért vagy azért, ma is Téged vernek! II. Rossz gyerek! -- Hagyod abba tüstént! Nézd, itt hagylak öntelten, büszkén. -- Jössz hát?! -- Mentsed irhád, iszkolj! Mi mossuk a város mocskát, piszkát: ne tudd az éj nagy titkát, ne fröcsögj, ne piszkolj! -- Rest vagy? Te fogsz zokogni! Nézz rám! Attilám, -- meg lehet ezt szokni! -- Tanuld meg magadat másoktól elorozni! III. Nézze Attila! A többségnek nagy a kínja: -- fog csikorgat, de bírja! A gondok tűnnek! S oly bolondok: ünnep egy-egy Lilla, Kinga, Flóra. Ölelésre, csókra… -- Csak Ön tehet róla! Magát ne üsse, ne bújjon versbe űzve! -- Hagyja abba! Lehetne Ön is hangya, cipelhetne rönköt! S nem itt süvöltene, mint akit Istene vagy a vonat ledöntött! IV. Légy merész: szerényebb! A felébredés, a kevés lásd: több lesz! Néma szádtól csak a világ könnyebb, szegényebb. Mi gondod véle, hidd meg: így is, úgy is kiterítnek! V. Ne feküdj a sínre! -- Hess, hess! Hess pille!Bővebben

szeptember		2011.11.20. 11:10
Rózsa András   "levélféle józsef attilának"   te jól tudod    versben mindent lehet    odaátra is küldeni    üzenetet    vagy visszaszólni a túlvilágról    ha csömöröd van    a diszharmóniától az élet nálunk éppen visszavált    tőkések terelgetik    a szociáldemokráciát    s ha altatót húz este a tücsök    hálnak az utcán   a szegénységküszöb    nyom három milliót      a kolduslétet nevezzük így    szemérmesen    míg  kukát túrnak és összevesznek    a bűzlő szemeten   a róbert bácsik visszatértek    kondérjaikból levest mérnek    és karácsonykor    ha jő az angyal    megjutalmaznak két naranccsal   az osztályok persze tovatűntek    mind a történelem vizsgálati tárgya    kimúlt a burzsuj és ki a proletár    csillagot sem tűznek már a gyárra    se túlélőnek se lebukottnak    nincs vörös segély    e globálisan szép új világban    a saját terhed hogy megélj   magának rág mind aki rág     a fogacskák azért fogannak    az a tiéd hazánkból    mit szereztél magadnak   gazdagabb    a gazdag    szegényebb    a szegény    az eszmék szétrobbantak    porlik a remény    a  törékeny falvakban    s a város peremén   mert aki a semmit fogta ölbe    boldoguljon azzal ha tud    vagy árulja testét izmát agyát    és szórjon hamut    fejére    a tisztességnek ez a bére    a törvénye álság                                                                    csak esélye a jog    de jól rejtsd el a haragod    mert mindig van aki a helyedre lép                                                              légy hát csöndes jó cseléd   lám így maradt fenn a régi logika    hiába atomászat    génsebészet    meg elektronika    a történelem azé    aki felül marad    és szabadnak is    csak az szabad   mégis magyarnak számkivetve    édes hazám fogadj szívedbe    mormolom mit írtál    a hited melegít    e szertelen világból    építhetünk még emberit

vers		2011.10.03. 21:40
Baranyi Ferenc   AZ A MERÉSZSÉG A hősök pontos céllövése nyomán kinyúlt ellen kezére tört bilincset nagy-csörögve verni - nem bátorság, ne mondja senki. Becsapni léprecsalt csalókat, elátkozni elátkozottat, fegyvertelent lefegyverezni - nem bátorság, ne mondja senki. Nem bátorság kihűlt hamukba turkálni, parázsnak hazudva minek izzása már csak emlék: a test-hőmérsékletű pernyét. A hajdan bősz, az "ordas eszmét" - melynek fogát, szemét kiverték - kutyakorbáccsal ütlegelni - nem bátorság, ne mondja senki. Az a merészség: megkaparni fénylő homályt is, hogyha talmi, tisztítja daróc-kutyahűség, mikor nincs más: meg kell ugatnod ki szalmával bélelte vackod, mikor nincs más: inába marni, ha vesztébe készül rohanni. Az a merészség: gyöngeségek tünetét magadon ha méred, a diagnózis - bárha szégyen neked - kiált a költeményben. Kételyt, mit rejt a lelkek mélye, saját lelkedből hozni fényre, a képhez, mit foltosra fest meg a toll - magad venni modellnek. Az a merészség: kívül-bévül vállalni a valót vitézül, a tökéletlen kép keretében festeni a tökélyt merészen. Az a merészség, ha a szépek között azt vallod, ami mégszebb, hogy ez a tisztuló világ már tisztább legyen a tisztaságnál. /1964-66./

Júliusi vers		2011.07.04. 20:12
Kiss Dénes: Velünk, vagy ellenünk | Döntsd el magyar, mondd ki a szót! Itt visszalépni nem lehet! Az ifjúság acél-szíve a forróságtól megreped!- Döntsd el magyar, döntsd el diák, és fonjunk lánccá a kezünk! Döntsd el, ki élsz itt e honban velünk jössz-e? Vagy ellenünk? Ébredj magyar! Ma aludni gyalázat! Vakondok szerep! Jöjj el közénk égő szívvel s emeld fel büszkén a fejed! Birka-fejjel gyávák járnak! Napra - néző a mi szemünk! Ne várj tovább! Ma határozz! Velünk jössz-e? Vagy ellenünk? Felgyújtottuk a szíveinket, szemünkben villámfény lobog, hozzátok szólunk fásult falvak, ébredő magyar városok! Mi lettünk ma a vérkeringés, új indulókat ver szívünk. Tudni akarjuk, még ma! Tudni! Ki van velünk és ellenünk? Utódai a mártíroknak- mi döntsük el a holnapunk! Bitófák nőnek virágok közt, ha nem merünk, ha hallgatunk!- Kiégetik a lelkeinket, férgek marják az életünk! Holnap késő már! Ma kiáltson: Ki van velünk és ellenünk!

.		2011.05.31. 13:32
A diktátor dala     Bűnös ki sikkaszt, lop, rabol, vagy koponyát bever, de legbűnösebb az, ki gondolkozni mer.   Hogy boldog lehess, fogd a szád, görnyeszd hátad, légy süket, állj be milliók sorába, vakon kövesd lépésüket.   Boldog leszel miként az állat, mely kopaszt kövér legelőt, s ha bárki is „embernek”csúfolna, üsd le a semmirekellőt.   Zsigmond Ede Megjelent 1938-ban   Zsigmond Ede (Pesterzsébet, 1916. máj. 18. – SZU, 1944): költő. Bár megszerezte a magyar - német szakos tanári képesítést, tanári álláshoz nem jutott. 1941-ben szüleit elhurcolták és meggyilkolták. 1943-ban behívták munkaszolgálatra, a keleti harctéren halt meg ismeretlen körülmények között. Versei főleg a Népszavában jelentek meg, továbbá a Magyar Csillagban és különböző antológiákban. Életében egyetlen verseskötete jelent meg: Elszántan és szelíden (Bp., 1938, újabb kiadása: 1961). – Irod. Bóka László: Magyar mártír írók antológiája (Bp., 1947); Pándi Pál: Elsüllyedt irodalom (Bp., 1963)

2011.május		2011.05.18. 15:44
Petőfi Sándor: Szájhősök   Meddig tart ez őrült hangzavar még? Meddig bőgtök még a hon nevében? Kinek a hon mindig ajkain van, Nincsen annak, soha sincs szívében! Mit használtok kofanyelvetekkel? Évrül-évre folyvást tart a zaj, És nem ott-e, ahol volt, a nemzet? Nincs-e még meg minden régi baj?   Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval Az időt így elharácsoljátok; Várva néz rég s oly hiába néz az Isten napja s a világ reátok. Nyújtsátok ki tettre a kezet már S áldozatra zsebeiteket, Tápláljátok végre a hazát, ki Oly sokáig táplált titeket.   Áldozat s tett, ez a két tükör, mely A valódi honfiút mutatja, De ti gyáva s önző szívek vagytok, Tettre gyávák s önzők áldozatra. Hiszem én, hogy, mint a fák tavasszal, Megifjodnak a vén nemzetek, De ti hernyók új lombot nem adtok, Sőt a régit is leeszitek.   S oh mi vakság! fölemelte még a Népszerűség őket pajzsára, Az elámult sokaság, miképpen Megváltóit, karjaiba zárja. Megváltók? ők a hon eladói, Elveszünk ez ordítók miatt... Rólatok tudja ellenünk, hogy félünk, Mert a félénk eb mindég ugat.   Én ugyan nem állok a sereghez, Mely kíséri őket ujjongatva, És ha egykor közibök vetődöm, Nem egyébért lépek e csapatba, Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez Ál nagyok győzelmi szekerét, S haragomnak ostorával vágjam Arcaikra a bitó jelét!   (Szatmár, 1847. augusztus) " 2011. májusában nem lehet ennél aktuálisabb vers.

2011. áprilisi vers		2011.04.09. 22:51
Petőfi Sándor: TERMÉSZET VADVIRÁGA Dardanus féle kritikusimhoz Mit ugattok, mit haraptok Engemet, hitvány ebek! Torkotokba, hogy megfúltok, Oly kemény koncot vetek. Nyirbáljatok üvegházak Satnya sarjadékain; A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Nem verték belém tanítók Bottal a költészetet, Iskolai szabályoknak Lelkem sosem engedett. Támaszkodjék szabályokra, Ki szabadban félve mén. A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Nem virítok számotokra, Árva finnyás kóficok!                                                                                                                                                                                                                                                      Kiknek gyönge, kényes, romlott Gyomra mindjárt háborog; Van azért, ki ép izléssel Üdvezelve jön elém. A korláttalan természet Vadvirága vagyok én. Hát azért nekem örökre Szépen békét hagyjatok; Ugysem sok gyümölcsü munka: Falra borsót hánynotok. S kedvetek ha jön kötődni, Ugy kapkodjatok felém: A természetnek tövíses Vadvirága vagyok én. (Pest, 1844. december.) Petőfinek ez a verse indulatból született. Névtelenül, illetve álnéven (Dardanus) kritizálták. Ez persze napjainkban is "kellemes" magyar időtöltés. Nekik is szól a vers, amelynek aktualitása, napi érvényű.

2011. márciusi vers		2011.03.26. 10:41
A PADOK BESZÉLNEK Ringatózik a fa törzse, de, ritka az ága... Hova lett az egyházaknak számos ifjúsága? Erős még a gyökér szál, de, sárgul a lombja, Hiányzik a templomból az ifjak csoportja. Egyre nagyobb az ereje a kegyetlen szélnek... Nem én szólok tihozzátok, a padok beszélnek! Nézzétek  mily őszrehajló virágokat  nyitnak, S orgonaszó  kísérettel oly remegve hívnak. Keressük a felhők mögött az igazi kéket, Kutatjuk az egyre gyérebb jövő nemzedéket. Fáradozva táplálgatjuk e pislogó máglyát, S aggódunk, hogy holnapután ki viszi a fáklyát? Ki fog adni a Szószéknek Bibliai hangot, Ki fog venni Úrvacsorát, s ki húz majd harangot? Ifjúságunk kell holnapra olajágat tépjen, Isten felé bizalommal, ős nyomokba lépjen. Hogy ne lepje el a moha és ne dűljön romba, Istenfélő ifjú sereg, jertek a templomba! Hozzatok egy derűs tavaszt, eme, rideg télnek… Nem én szólok tihozzátok, a padok beszélnek !!! TORDAI  MATYÓ Ez a vers az erdélyi testvértelepülés Uzon negyedévente megjelenő lapjában, az Uzoni Hírlap 2010. márciusi számában jelent meg. A vers amennyiben ott Uzonban valamilyen okból aktuális, akkor bizony egyetemes magyar gondról szól Tordai Matyó verse.

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk