Deseő Csaba (jazz-művész)
Budapest 1939.
A Deseő család nemesi család, nemességüket II. Ferdinánd császártól kapták, aki 1632-ben Torna megyei nemességet adott nekik. Dédnagyapja a sárospataki tanító képző igazgatója, nagyapja tábornok volt az I. világháború után. Édesapja Deseő Gusztáv is katonai pályát választott, ő is tábornok a II. világháború idején. Édesanyja a Magyar Királyi Zeneakadémián diplomázott hegedűszakon. Deseő Csaba zenei gyökerei innen származtak. 1941-ben jött a háború, mely igazi katasztrófa volt számukra. Az otthonukat bombatalálat érte, mindenük megsemmisült, a családjuk széthullott, mert édesapja két év hadifogság után nem tért vissza Magyarországra, elhagyta Európát, Dél-Amerikában halt meg 1973-ban. Hogy a családnak mi a köze Csorvásról, arról ezen írás főhőse beszélt egy újságcikkbe: „1951-ben tizenkét éves voltam, amikor kaptunk egy emlékezetes papírt, egy fecnit - a mai napig őrzöm -, amelyben értesítettek minket arról, hogy a családunknak huszonnégy órán belül el kell hagyni azt a vacak kis budapesti társbérletet is, amelyben négyen, a nagyapámmal együtt éltünk. Az intézkedésben meghatározott "kijelölt kényszerlakhely" egy Békés megyei falu, bizonyos Csorvás nevű település volt, melynek határát az utasítás értelmében nem hagyhattuk el. Később jöttek még ehhez hasonló utasítások. Ilyen volt például, hogy kizárólag fizikai munkát vállalhatunk, vagy - mint kitelepítettek gyerekeinek - általánosnál magasabb szintű iskolába nem járhattunk - volna, mert szerencsére az öcsémmel éppen általános iskolás korban voltunk. Egy úgynevezett kulák család házának egy szobáját utalták ki számunkra.” A kényszerlakhely a Bajcsy Zsilinszky utca 9 szám alatt volt, ahová édesanyja, nagyapja és öccse Deseő Attila költözött, aki napjainkban, Németországban él. Ő is zenei pályát választott klarinét a hangszere. Édesanyja valóban fizikai munkát végzett, azonban e mellett csorvási gyerekeket kezdett tanítani. Hegedülni. Több tanítványa ma is él. A két gyereket a csorvási iskolába íratták be. Csaba 8. osztályos eredményeit megnézve szinte minden jegye ötös, leszámítva a testnevelést, ez az év az 1953-as év volt. 1953 nyarán Nagy Imre kormánya véget vetett a deportálásoknak, így a család elhagyhatta Csorvást, érettségi után tanárképzőben folytatta tanulmányait és 1961-ben diplomázott. Három évig a szolnoki zeneiskolába tanított, majd 1964-ben jelentkezett próbajátékra a Magyar Állami Hangversenyzenekarnál, azóta brácsáskén tagja a zenekarnak. A jazz zenével csorvási időszakában ismerkedett meg, ezt mondja erről az időszakról:..„Később, gyapotszedéssel(!) keresett pénzemen vehettem egy néprádiót - 380 forintba, vagyis egy vagyonba került. Valamivel jobb minőségben, hangszórón át hallgathattam a zenét, sőt ezt a készüléket már valamelyest lehetett manipulálni. Aki egy kicsit értett hozzá, a gyárilag beállított, egyetlen váltókapcsolóval fogható Kossuth- és Petőfi adókon kívül másra is ráhangolódhatott egy csavarhúzó segítségével. Mondanom sem kell, hogy az én rádióm Novi Sadra volt beállítva, ahol a legnagyszerűbb jazzt lehetett hallani. Akkor én szerelmes lettem ebbe a zenébe és ez a mai napig tart. „
Az 50 éves évfordulóra az egykori végzős diákok találkozót szerveztek, amelyre meghívták Deseő Csabát is, de Ő elhárította a meghívást. Nem szívesen emlékszik csorvási éveire, ami részben érthető, hisz kellemetlen emlékei vannak településünkről. Véleménye ellenére számontartjuk, mint olyan embert, akinek oktatásához, neveléséhez Csorvás, a csorvási iskola hozzájárult
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
