Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

.		2011.07.16. 23:08
Az elmúlt hetekben igen érdekes levelezés történt, Csesznegi Éva (Csesznegi Gyula) hozzátartozója és köztem. A téma azok a ténybeli tévedések, amelyeket Csesznegi Gyula életrajzával kapcsolatban elkövettem. Írásom hat évvel ezelőtt készült, és meghaladta az idő, talán az is közrejátszott, hogy írásom főhőse, ma már mások számára is fontossá vált. Idézem Csesznegi Éva Történész, történelem tanár levelét:  "Mindenekelőtt azt tartottam fontosnak hangsúlyozni, hogy a források tükrében Gyula bácsi nem egy létező cincár állam vezetését vette át, hanem egy összeomló cincár entitás romjain próbált meg létrehozni egy újabbat, aminek súlypontja már nem a cincár, hanem a szláv macedón lakosság volt, még ha ez elméletben élvezte is a cincárok, s más nem görög népelemek (albánok, szarakacsánok, jörükök stb.) támogatását. A névleges adminisztrációs központ is átkerült Aminciuból Koszturba. De nem untatom az apró történelmi részletekkel, s tulajdonképpen igazat adok Önnek abban, hogy itt nem történelmi szakmunkáról, hanem egy csorvásiaknak szóló rövid ismertetőről van szó. Mindez azonban azért fontos, mert Gyula bácsit ma Macedóniában sokan nemzeti hősként tisztelik, igaz, inkább a politikai jobboldalon. Gjorge Ivanov macedón elnök hívott életre egy történészbizottságot, mely Gyula szerepét vizsgálja, ebben magam is részt veszek, s hamarosan könyv formájában is publikáljuk kutatásaink eredményét. 2010-ben, mikor nagybátyám, Cseszneky László elhunyt, a macedón elnök levélben fejezte ki a családnak részvétét, megemlékezve Gyula bácsinak a macedón történelemben játszott szerepéről, az elnöki levelet szintén mellékelem. Mindezekért a tanárnő kérésének megfelelően az életrajzban már az új kutatások adatai is szerepelnek. Ezúton is megköszönöm figyelmességét, és segítőkészségét.

.	kasuba István	2010.12.27. 13:54
Cseszneky Gyula (Csesznegi és Milványi gróf)   Csorvás, 1914. június 28.  –  Brazília, 1970. után   A Csesznegi Cseszneky család a Csesznek várát építtető Jakab ispántól származtatta magát, azonban a családfa hitelesen csak Cseszneky György győri udvarbírótól vezethető le, aki 1534-ben I. Ferdinánd királytól adományt kapott Kisbabot falura. Kisbabot mellett néhány más kisalföldi és csallóközi településen is voltak birtokaik. A család a történelem folyamán elszegényedett, s a török kiűzése után Bács-Bodrog vármegyébe költöztek, ahol Szabadkán és környékén éltek. A család tagjai közül többen iparos mesterséget űztek, így történetünk főhősének édesapja Ferenc is, aki gépészként dolgozott különböző uradalmakban, így került Csorvásra, gróf Wenckheim Henrik örököseinek Nagy-majori birtokára. Édesanyja, Handzsár Mária félig macedóniai (talán részben cincár) származású volt, ez később komoly szerepet játszott életében. Ebbe a családba született a Gyula nevű fiú 1914. június 28-án. Ez a nap világtörténelmi eseményt hozott, mert ezen a napon Sarajevóban lelőtték Ferenc Ferdinándot, és ez az esemény kihatott egész életére. Vélhetően Mihály, Margit, Róza és Erzsébet nevű testvérei is vele éltek. Gyermekkorát azonban nem Csorváson töltötte, mert édesapja malmot bérelt az ország több részén és gabonakereskedéssel foglalkozott. Gyula az iskoláit Cegléden és Szabadkán végezte, s miután édesapja 1924.ben meghalt Budapesten, özvegy édesanyja nem tudta taníttatni, mert az 5 árva gyerek ezt nem tette lehetővé. Mivel tehetséges gyerek volt katolikus papnak akarta az édesanyja adni. Szerencséjére a Jánoshalmán és Kisszálláson földbirtokokkal rendelkező Boncompagni Arduina piombinói fejedelemasszony, ösztöndíjat biztosított számára Olaszországba. Tanult a római katonai akadémián, majd a Ludovika Akadémián, Budapesten is. 1940-ben részt vett az erdélyi, majd 1941-ben a délvidéki bevonulásban, minek során alakulata több ízben összetűzésbe került a visszavonuló román, illetve szerb csapatokkal. Ezekben a harcokban különleges hősiességet tanúsított, amiért Horthy Miklós kormányzó vitézzé avatta, s engedélyezte számára nevének vitéz csesznegi és milványi Cseszneky Gyula formában való viselését. Jugoszlávia 1941-es felbomlása után megalakult az önálló Horvátország, s májusban Aimone spoletói herceget, az olasz király, III. Viktor Emánuel unokaöccsét meghívták a horvát trónra, II. Tomiszláv néven. Mivel Cseszneky Gyula jól beszélt olaszul és szerb-horvátul, a Boncompagni hercegek ajánlásával horvát tiszti minőségben a király egyik adjutánsa lett, akitől bárói, majd grófi címet kapott. II. Tomiszláv azonban nem értett egyet a horvát usztasák politikájával, ezért ténylegesen sohasem költözött Zágrábba, hanem Firenzében tartott fenn horvát államtitkárságot, amelynek Cseszneky Gyula is alárendelve volt. 1943-ban a szövetségesekkel szimpatizáló II. Tomiszláv lemondott trónjától, sőt, a németek elől Dél-Olaszországba menekült. A királyné és a trónörökös, Amadeo Zvonimir az SS fogságába került. Ezek után az adjutáns tisztsége is megszűnt, viszont a történelem tartogatott neki még feladatot, mert a Pindoszi Fejedelemség romjain létrejött macedón államalakulat vezetője lett.A Pindoszi Fejedelemséget 1941-ben kiáltották ki, a mai Görögország és Macedónia határvidékén élő cincárok (vlahok, aromunok) államaként olasz védnökség alatt, azonban a kaotikus katonai és politikai helyzet következtében 1943-ra gyakorlatilag összeomlott. Ekkorra a nehéz helyzetbe került cincár vezetők és a háborúból való kiugrásra készülő olaszok egyaránt a szláv ajkú macedónokkal való összefogásban látták az egyik lehetséges kiutat. A feladat végrehajtására vitéz csesznegi és milványi gróf Cseszneky Gyula, mint a Savojai-ház megbízható embere, aki a magyar, német és olasz mellett valószínűleg valamelyest beszélte a cincár és a görög nyelvet is, kiváló szerb nyelvtudása révén pedig a macedónokkal is szót értett, ideális jelöltnek tűnt. 1943 nyarán valószínűleg olasz nyomásra, és az 1930-as években Magyarországra menekült macedón patriótákkal való kapcsolatainak is köszönhetően, a koszturi nemzetgyűlés macedón nagyvajdává (olaszul: reggente) választotta. Feladata az olasz hadsereg maradványainak az evakuálása lett, ebben az időszakban ugyanis az olasz fegyverszünet és a németekkel való szakítás nyomán olasz katonák ezrei maradtak a Balkánon, akikre az éhhalál várt. Feladata volt továbbá, hogy egy esetleges angolszász partraszállás segítéséhez terepet nyújtson a szövetségeseknek. Erről a tevékenységéről pontos adataink nincsenek, egyes vélemények szerint, valószínűleg nem jutott el a térségbe, hanem a Gestapo elől Budapestre menekült. Más vélemények szerint viszont átvette a kormányzást, és legalább néhány hétig gyakorolta, amit az is bizonyít, hogy több rendeletet adtak ki nevében. A nagyvajda funkciójának pontos mivoltát részben a zavaros politikai helyzet, részben a szereplők eltérő motivációi miatt nehéz meghatározni. Az olasz kormányzat elsősorban saját rövidtávú érdekeinek eszközeként tekintett erre a balkáni kalandra, a helyi lakosság értelmezésében pedig a nagyvajda elsősorban katonai vezetőt jelentett, több helyi vajda parancsnokát. Az ifjú tisztet azonban saját romantikus hajlamai is befolyásolták, s leveleiből kitűnik, hogy irodalmi példaképe, Gabriele D’Annunzio fiumei kormányzósága és saját édesapja I. világháborút követő kísérlete is állam- és dinasztiaalapításra ösztönözték. Korabeli megnyilatkozásaiból az is kiderül, hogy a macedónokat a vardarióták, azaz a középkorban bizánci szolgálatban álló magyar és besenyő zsoldosok leszármazottainak vélte. Mindenesetre 1943 őszén Délnyugat-Macedónia német megszállás alá került, s ez formálisan is végett vetett „Gyuló vajda” uralmának. Hamarosan azonban szülőhazája, Magyarország is erre a sorsra jutott. Adataink alapján Cseszneky Gyulát Magyarország 1944. márciusi német megszállása Budapesten érte, ahol bujkálnia kellett a Gestapo elől, de kapcsolatai révén így is részt vett az üldözött zsidók mentésében. 1947 körül Argentínába távozott, II. Tomiszláv száműzött horvát királyhoz Buenos Airesbe. A király halála után Brazíliába költözött, s valószínűleg Sao Paulo környékén halt meg 1970 után. Az 1991-ben függetlenné vált Macedóniában „Gyuló vajdát” nemzeti hősként tartják számon, rövid uralkodását a macedón államiság előfutárának tekintik, s 2010-ben Dr. Gjorge Ivanov macedón államfő külön méltatta érdemeit. Csorvás kalandos életű szülöttének nevét nemcsak a történelem, hanem az irodalom is számon tartja. Ő maga is írt verseket, azonban sokkal lényegesebbnek tűnik, hogy magyar költők verseit ültette át olaszra. Mindezeket a történelmi eseményeket megismerve, elmondhatjuk, hogy Csorvásnak is van egy gróf Benyovszky Mórica, annyira hasonlatos e két történelmi személyiség sorsa. Forrásmunkák: Csorvás, Születési anyakönyvek Wikipédia szabadlexikon Családt

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk